Az endrédi csipke
A balatonendrédi vert csipke története
Balatonendréd neve 1908 óta fonódik össze a csipkeveréssel, amikor is Kájel Endre, akkori református tiszteletes szervezésében elindult az első csipkeverő tanfolyam a faluban. Az első oktató az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola egy évvel korábban szervezett csipkeverő tanfolyamán oktató tanítónő, Stöckl Vilma volt, aki ötven balatonendrédi leány és asszony részére tartott tanfolyamot a református parókián. Az Iparművészeti Társulat mintákkal, eszközökkel és szakmai tanácsokkal támogatta a csipkeverés beindítását, amelynek kettős célja volt. Egyrészt, mivel a századfordulón a csipke igen keresett termék volt, megélhetést biztosított a honleányok számára, másrészt a cseh és morva csipkével szemben a magyaros stílus megteremtését és a hazai háziipar fejlődését szolgálta. Balatonendréden az első időkben vég és métercsipkét gyártottak, legnagyobb megrendelőjük Mössner József, budapesti fehérnemű-kereskedő volt, aki állandó megrendeléseket biztosított a csipkeverőknek. Ahogy a korabeli sajtó tudósításából megtudhatjuk, a csipkeverés által „nemcsak tisztességes keresethez jutnak a nők, hanem munkájukkal az otthon légkörében nemesítse, a nemzeti érzés és a művészi nevelés erősbítése által magasabb feladatokat oldanak meg.” (Vasárnapi Ujság, 31. SZ. 1907. (54 ÉVFOLYAM.), 626-627. o.)
1911-ben az Országos Háziipari Szövetség bejegyezte a „Kájel csipkegyártó csipketelepet”, s az 1910-es évek végén Schwarz Erzsébet tanárnő vette át a csipkeverés tanítását, a telepet pedig Kájel Eszter, a lelkész húga vezette.
1921-től Koroknai Zsófia, Kájel Endre ifjú felesége is bekapcsolódott a csipketelep életébe, megtanulta a csipkeverést és mestervizsgát tett, ami feljogosította tanfolyamvezetésre. A trianoni döntést követően Kájel Endre 1921. nyarán menekült és állásnélküli tanítónők számára szervezett csipkeverő tanfolyamot, hogy a későbbiekben vidéki csipkeverő tanfolyamokat tartsanak. Ezidőtájt a balatonendrédi csipketelepre a környező települések(Bálványos, Lulla, Szólád, Tab) asszonyai is bedolgoztak, s a Kájel csipketelep felvásárolta és továbbértékesítette a csipkéket. Koroknai Zsófia irányítása alatt terítőket, függönyöket kezdtek készíteni az asszonyok, mégpedig az ő tervei alapján. „Körzőm nem volt, a bögrét húztam körbe, amikor egy-egy mintának a központi motívumát megterveztem.” Később tanítványai is nagyon ügyesnek bizonyultak nem csak a kivitelezésben, hanem a tervezésben is.
Az endrédi csipkézők ügyességéről és tehetségéről a Balatoni Kurír is hírt adott 1937-ben „Balatonendréden világhírű csipkeverők dolgoznak.”
Több sikeres belföldi kiállítás mellett munkáik eljutottak 1938-ban a berlini háziipari kiállításra is.
Kájel Endréné 1951-ig vezette a csipketelepet, ekkor ment férje nyugdíjba és elköltöztek Zamárdiba. Ott sem hagyta abba a munkát, még a 70-es években is tervezett és készített csipkéket saját és mások örömére.
1951-től a Csipketelep vezetését Gecsei Lídia vette át, aki a csipkeverést az elsők között tanulta meg 1908-ban. Gecsei Lídia 1900-ban született Balatonendréden paraszti családban. Mikor Kájel Endre meghonosította Endréden a csipkeverés tudományát, Lídia szülei remek pénzkereseti lehetőséget láttak benne. Lídia fogékonynak és tehetségesnek bizonyult, s 1923-tól a lelkész húga mellett már ő is oktatta a csipkeverést. 1927-ben kivált a telepből és saját házában szervezett csipkekészítő tanfolyamokat, amelyek párhuzamosan működtek a Koroknai Zsófia által vezetett csipketeleppel. Alkotó fantáziája nem elégedett meg a meglévő mintákkal, ő saját csipkemintákat tervezett és kartonra tette, sok balatonendrédi csipkeverőt látott el mintákkal. Lídia megszervezte a saját és a csipkéző lányok, asszonyok munkáinak értékesítését is. Ő maga így beszélt a csipkéről: „Verjétek csipkébe a szépet!” - azaz arra bíztatta tanítványait, hogy tervezzenek bátran motívumokat, legyenek kreatívak. Gecsei Lídia 1971-ben hunyt el, utolsó heteiben is csipkézett, ez volt az élete. Utolsó, félbe maradt munkáját mai napig őrzik leszármazottai.
Halála után a csipkeverés ismét hanyatlásnak indult. Az idős asszonyok, akik Kájeléktól és Gecsei Lídiától megtanult csipkét verni lassan kiöregedtek és meghaltak, a fiatalok már nem tanulták meg tőlük ezt a szép mesterséget, így egyre fogyatkoztak a helyi csipkeverő asszonyok. Az 1990-es évekre már alig volt néhány néni, akitől lehetett tanulni. Ezt a problémát a 24. órában észrevette a helyi önkormányzat és az általános iskola akkori igazgatója Regőczi Annamária. Összefogásuk eredménye lett, hogy 1996-ban az iskola tanárnői Késmárki Károlynétól megtanulták a csipkeverést. Attól az ősztől kezdve ismét beindult a intézményesített csipkeverés Balatonendréden: a lányok technika órán sajátították el nagyanyáik tudományát.
Az iskola és az önkormányzat erőfeszítéseinek eredményeként az endrédi csipke a „Somogyország Kincse” megtisztelő cím birtokosává vált, 2014-ben pedig bekerült a Somogy megyei Értéktár listájába. Ugyanebben az évben az endrédi csipkeverés a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékének jó gyakorlatok regiszterébe „A balatonendrédi vert csipke hagyományának megőrzése az iskolai oktatásban” címmel felvételre került. 4. osztályban szakköri keretek között csipkézhetnek az endrédi lányok, 5. osztálytól kezdve pedig technika óra keretén belül sajátítják el csipkeverés csínját-bínját, így Balatonendrédről az Általános Iskolából nem ballag el úgy egy lány sem, hogy ne tanulná meg a csipkekészítés helyi hagyományait. Az iskola aulájában csipkekiállítás található, amely minden évben gyarapszik az elballagó lányok munkáival.
2016-ban alakult meg a településen a felnőtt Csipkeverő Kör, amelynek tagjai azon munkálkodnak az általános iskolával, és a pedagógusokkal karöltve, hogy a lehető legtöbb helyre eljuttassák örökségünket, és öregbítsék a balatonendrédi vert csipke jó hírét.
Szöveg: Pulszter Zsuzsanna
Fotók: Györgyi Hedvig
